All for Joomla All for Webmasters

Party-Treff nullszéria

Értékelés:
(0 szavazat)

Mindig nagy öröm, ha egy új kis szériás termékről adhatok hírt, de most valami igazán új dolog fog következni.

A B.TT.B klub már számos jó ötletnek és kezdeményezésnek volt a színtere, bár a jelenlegi modellnek volt előélete, az első személyes találkozó Putz Attilával (TT Putz) mégis csak ott esett meg.

Korábban már több levélváltás is volt köztünk, mégis csak az idei januári találkozón futottunk össze és beszélgettünk arról miképp tudnánk együtt dolgozni és színesíteni a TT palettát. Azt talán mindenki tudja, hogy a Putz művek már korábban is készített matricázással egyedi illetve kis szériás szetteket, de a mostani számomra mégis csak különleges.

Különleges azért, mert ezzel a prototípussal a Fűtőház is beszállt a honi kis szériás gyártók nem túl nagy táborába. Atilla azzal keresett meg, hogy tudnék-e jó minőségű grafikai elemeket készíteni számára. Megbeszéltük a dolgokat, és megállapodtunk, hogy közösen kidolgozunk egy eddig még nem látott minőségű modellt, és ha az első akadályokat sikerrel tudjuk venni, akkor újabbaknak is nekilátunk.

Ennek a munkának az első prototípusa készült el most. Ez valóban nullszéria, hiszen az előzetes tervekhez képest van még rajta mit igazítani. Az eredeti m-Wagen helyett egy olcsóbb és ezáltal könnyebben beszerezhető BTTB Y-kocsi alapra készült. Természetesen el fog készülni az eredeti m-Wagen mintájára is, de míg a színeket és a méreteket helyesen belőjük, addig ez a forma is tökéletesen megteszi.

Ami fontos megjegyezni, hogy az eredeti vagonról csak pár fénykép maradt fent, így igen komoly problémát okozott a nyomdai minőségű grafika beszerzése, hiszen a Bitburger, mint oly sok más cég, folyamatosan igyekszik megújulni, így egy 80-as évekből származó feliratot vagy grafikát szinte lehetetlen fellelni.

A problémát az is növelte, hogy a fellelhető képek sem felelnek meg igazán a további feldolgozásra, így minden grafikai elemet, külön-külön kellett utángyártani,  majd ezeket az elemek egy egységes grafikai arculattá kovácsolni. Attila részéről, a matricázáson túl szintén sok feladat állt, az Y kocsiról el kellett tüntetni pár ablakot, illetve a kocsit elsőnek alapszínre kellett fújni, majd újabb lépésként jöhetett csak rá a matrica. A képeken látszik, hogy a méretek nem lettek pontosan eltalálva, de ezeket a hibákat a következő szériák már nem fogják magukon hordozni.

Bízom benne, hogy a prototípus elnyeri a tetszéseteket, illetve hogy Attilával közösen a Fűtőház is sok szép és egyedi modellel lephet majd meg titeket.

A Fűtőház Facebook oldalát itt találjátok: LINK
A Fűtőház Google+ oldala: LINK
A nagy felbontású képeket pedig megnézhetitek a Fűtőház Flickr oldalán: LINK