All for Joomla All for Webmasters

Egy igen érdekes mozdonyt szeretnék bemutatni nektek, mely nem is olyan régen került a birtokomba, mondanom sem kell azóta elfoglalta helyét a Fűtőház vitrinjében.

Hetvennél is több könyve több millió példányban jelent meg. Írt színdarabokat, regényt, novellát, igazán híressé azonban életszagú, szociografikus riportkönyvei tették.

Üdvgyuri! Ezzel a köszönéssel zárja minden hozzászólását és levelét, így stílszerűen én most ezzel kezdem.

2014 Február 9-10.én került sor a találkozó megrendezésére.

Vannak dolgok amik sosem veszítenek aktualitásukból, most egy ilyen történetet szeretnék megosztani veletek.

Elérkezett az első éles bevetés ideje, amikor már Ti is életre hívhatjátok az első digitális pályátokat a Rocrail segítségével.

Rengeteg szoftver foglalkozik a vasúttal illetve a vasútmodellezéssel, de a legtöbbjük csak részben látja el a neki szánt feladatot.

Mindig nagy öröm, ha egy új kis szériás termékről adhatok hírt, de most valami igazán új dolog fog következni.

Folytatom a zavarkeltést és ennek a remek szoftvernek a bemutatását, most némileg könnyebb vizekre evezve.